Tovább az [origo] weboldalára»

Csütörtök este megszülettek a 2008 szeptemberében induló felsőoktatási képzések felvételi ponthatárai. Számtalan alapszakon – ha csak költségtérítéses formában is – elegendőnek bizonyult mindössze 160 pont megszerzése a lehetséges 480-ból, ami azt jelenti, hogy a középiskolában meglehetősen gyengén teljesítő diákok is bekerülhettek. „Meglehetősen gyenge” alatt néhány hármassal díszített kettes osztályzatokat értek. Bátran ki merem jelenteni: aki így – vagy inkább így NEM – tanult, annak semmi keresnivalója nincs egy felsőoktatási intézmény kapuin belül.

De az említett diákok miért érezték úgy, hogy mindenképpen tovább kell tanulniuk? Pedig rengeteg más lehetőség kínálkozik számukra, köztük jónéhány biztos megélhetést nyújtó szakmával. A válasz összetett. Mai magyar társadalmunkban a fiatalok úgy érzik, hogy az iskola a mobilitás egyetlen elérhető forrása. Azt hiszik, diplomával a kezükben olyan utak nyílnak meg előttük, amelyek egy új, jobb élethez vezetnek, magasabb fizetéssel és kedvezőbb életszínvonallal. Sokan feljebb akarnak kerülni a társadalmi ranglétrán szüleikhez képest, vagy épp meg szeretnék tartani felmenőik pozícióját – gondoljunk csak az orvos és jogász szülők csemetéire.

Azonban mindennek eredménye egyetlen durva, barátságtalan szó: TÖMEGKÉPZÉS. Ez röviden azt jelenti, hogy mindenki továbbtanulhat, aki akar, ám a diploma értéke a béka hátsó feléhez konvergál. Lassan a diploma – a bolognai rendszerben az alapképzés elvégzéséről tanúskodó oklevél – nem ér többet, mint 10-15 évvel ezelőtt az érettségi. Diplomásnak lenni nem dicsőség többé, hiszen ami szinte mindenkinek van, nem érték. Így gyors és folyamatos státuszvesztés zajlik, a slágerszakokon frissen végzetteket pedig tárt karokkal várja a munkanélküliség szörnyű szörnye, aki nem ponthatárok szerint szelektál.

• Szabolcs Online (+ Hajdú Online, Borsod Online, Magyar Online) 2008.07.26.

1. "Ez kamu, a szerző beteg agyszüleménye..." blabla. - Ennek hátterében szövegértési problémák állnak. Ugyanis nem véletlenül írtam oda, hogy "Egy megtörtént eset". Tudom, fáj az igazság, de aki nem hajlandó szembenézni vele, az ne olvasson hírportált.
2. "X éve vagyok pedagógus, kikérem magamnak..." - Javaslom, hogy legközelebb, amikor a tanáriban jár, nyissa ki a fülét, s esetleg a szemét is. Bizony nem mindenki kérheti ki magának. Sőt. (Néha a mókus sem látja a fától az erdőt.)
3. "Nyakon kell baszni a gyereket!" - Igen, ismerek néhány emberkét akire zsengébb korában ráfért volna egy-két jólirányzott maflázs (olykor rám is). Hosszú távon azonban ez édeskevés.
4. "Vissza a porosz oktatást!" - Vissza!? Most is az van, kár tagadni.
5. "Az igazgató azonnal függessze fel a tanítót!" - Ugyan már... A szülő anyagi támogatásából bőven jutott az iskolának is. Ennyi.
6. "Tuti, hogy Pistike cigány!!" - Ezúton közlöm mindenkivel: történetünk Pistikéje fehér, mint a hó. Mellesleg miért kell mindent a romákra kenni, hmm?
7. "Az én gyermekemet is bántották..." - Sajnálom, hogy közülük nem írtak többen. Pedig ebben az esetben nem a szülőnek kellene szégyellnie magát, hanem annak a társadalomnak, amely az ilyen történetek olvasásakor legyint, és csak ennyit mond: "Kamu!"

Egy megtörtént eset

Kilencéves kislány ül az osztályteremben, s karbafont kezecskéjének ujjai halk, monoton zajjal dobolnak a tükörsima asztallapon. Tekintete az órára téved: „Még három óra, és végre hazamehetek...” – gondolja. A kicsöngetés valóságos robajként zökkenti ki mélázásából.

Hirtelen mindenki csacsogni, kiabálni, nevetgélni kezd körülötte, majd egy ismerős fiúhang felbődül a hátsó padban: „MOST MEGHALTOK!”. A kis nebulók – tudván, hogy e csatakiáltást általában tett követi -, visítozni kezdenek, mindenki menekül, bújik amerre a szem ellát.

Hazavágyódó kilencévesünk komoran nézi, ahogy társait fojtogatni kezdi az agresszíven vicsorgó kissrác, aztán unottan a padon pihenő karjaira hajtja fejét. Hiszen számára már ismerős a forgatókönyv: úgyis elengedi őket, ha lilul az arcuk... Meg sem lepődik, amikor saját nyakán érzi a hideg ujjak szorítását, diadalmas röhögéssel kísérve.

Mindeközben a tanítónéni az eseményektől bő kétméternyire teljes nyugalommal böngészi az aznapi újságot, mit sem törődve a körülötte kitört káosszal.

A fenti jelenet aznap még megismétlődik néhányszor, s amikor a tanítás végeztével megjelenik a Rambo-kisfiú édesanyja hogy hazavigye csemetéjét, a pedagógus rezzenéstelen arckifejezéssel odaveti: „Pistike ma egy kicsit elevenebb volt a szokásosnál. Mire a gondos szülő: „Jaj Julikám, ne is mondd, bizonyára rettentően elfáradtál, ennyi tündéri kis gézengúzzal foglalkozni egész nap... Kapcsolódj ki egy kicsit, vásárolgass...”

A kislány látja, ahogy a két felnőtt keze összeér, majd az anyuka pénztárcája visszavándorol eredeti helyére. A teremből kifelé menet még hallja a tanerő mentegetőzését, miszerint az „eleven” semmiképpen sem negatív jelző...

Kié a felelősség?

Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben mindenki hibázott: a kisdiák a televízióból sajátította el a számára követendő magatartásmintát, mert a szülei – akik anyagiakkal próbálják kompenzálni a nevelési hiányosságot s egyengetni az utód újtát - nem szolgáltak megfelelő példával, a pedagógus pedig úgy döntött, hogy inkább nem is foglalkozik az egésszel. Hová vezet ez?

A szakértő véleménye

- „Sajnos nem egyedi esetről van szó! Az iskolai agresszió napjainkban egyre kiterjedtebb. Ez a jelenség nagyon sokféle okra vezethető vissza, és ezek közül a média modellhatása nem csekély. A konkrét esetben mélyen elitélem a pedagógus elnéző magatartását.

Egyetlen gyermek sem teheti meg, hogy szünetben terrorizálja társait. Még játékból sem! Az elkötelezetten megalkuvó pedagógus, aki szemet huny e nemkívánatos jelenség fölött, nagyon nem tudja a dolgát. Vagy nem akarja tudni, mert számára ez a célszerű.

Megoldásnak látnám, ha a szülők egy szülői értekezleten kendőzetlenül felvetnék a problémát, és a pedagógussal közösen keresnék a kiutat ebből a helyzetből.” – mondta Dr. Hadházy Jenő fejlődéslélektani specialista, a Nyíregyházi Főiskola Pszichológia Tanszékének docense.

• Szabolcs Online (+ Hajdú Online, Borsod Online, Magyar Online) 2008.05.02.
• Vasárnapi Kelet 2008.05.04.

nachdem ich täglich empfehlungen diverser viaagraa präparate bekam und auch diese kaufempfehlungen nicht mehr so recht abstellen konnte, habe ich mal ein wenig verändert.

Ich bin jetzt bei wordpress, die haben angeblich elektr. Strom, das Rad und die Akku Parmesanreibe erfunden, sie tun jedenfalls so, das macht Mut.

Einen schönen Tag.